vasárnap, 2019. augusztus 18.

Megnyílt a tanyaprogram pályázati felülete

2013. július 8. - 12:17

Július 8-tól augusztus 7-ig lehet pályázatot benyújtani a Nemzeti Tanyafejlesztési Program 2013. évi kiírására a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési elektronikus felületén keresztül.

Megnyílt a tanyaprogram pályázati felülete

Július 8-án megnyílik a 2013-as Nemzeti Tanyafejlesztési Program elektronikus pályázati felülete, amelyen keresztül augusztus 7-ig lehet pályázatokat benyújtani. Idén a települési és térségi fejlesztések, villany nélküli tanyák lakóépületének alapvető villamosenergia-ellátását biztosító egyéni fejlesztések, valamint tanyagazdaságok indításának vagy fejlesztésének csekély összegű (de minimis) támogatására lehet pályázni.

Az elektronikus benyújtáskor a pályázónak név és jelszó alapján be kell jelentkeznie az elektronikus kitöltő felületre, majd ki kell töltenie az elektronikus adatlapot. (Ez utóbbit több lépésben is megteheti folyamatos mentés mellett.) Ha a pályázó a pályázati adatlap kitöltését befejezte, azt véglegesítenie kell. (Ezt követően a bevitt adatok változtatására már nincs lehetőség!) A véglegesítés után a pályázónak az adatlapot három példányban ki kell nyomtatni, minden példányt el kell látni cégszerű aláírással, majd az egy eredeti és két másolati példányban kiállított kötelező mellékletekkel, vagy a bizonyító iratokkal együtt a végső határidőt követő öt naptári napon belül, vagyis legkésőbb 2013. augusztus 12-ig a
Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet,
1223 Budapest, Park u. 2. címre
egy zárt borítékban, igazolható módon, tértivevényes ajánlott küldeményként kell elküldeni. A pályázónak a két másolati példány közül az egyik lapjait külön kell hagynia, nem kell azokat sem összetűznie, sem összefűznie.

A pályázónak az elektronikus pályázati adatlapot legkésőbb 2013. augusztus 7. 23 óra 59 percig véglegesítenie kell az elektronikus kitöltőfelületen.

A pályázat benyújtásához szükséges nyilatkozatok formanyomtatványon elérhetők az elektronikus kitöltési felületen. Ezen nyilatkozatok az adatlap kitöltését, majd véglegesítését követően lesznek kinyomtathatók.

Az elektronikus felület és a pályázati felhívások a www.nakvi.hu oldalon keresztül, ide kattintva érhetőek el.